2019. Szeptember 21. Szombat  Máté

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

KTE HUFBAU - Elvitte a pontokat a Monor

A KTE HUFBAU vasárnap a Monort fogadta a Széktói Stadionban, a mérkőzés előtt négy-négy ponttal álló csapatok csatája három gólt, illetve két kiállítást hozott.

Az első tíz perc inkább a tapogatózó játékot hozta, láthatóan mindkét csapat tisztelte a másikat, illetve jól fel is készültek egymás erősségeire. A 10. percben Farkas átlövése törte meg a csendet, majd jó negyedóra után ziccerünk volt, Grünvald jött végig az akcióval, lövését Bozsó kiütötte azonban. A másik oldalon egy újabb átlövést jegyezhettünk fel, ezt Kunsági ütötte ki. A 33. percig inkább mezőnyjáték dominált, ekkor azonban nagyot hibáztunk hátul, Kunsági vágta fel ezt követően az ellenfél támadóját, ami büntetőt ért. Bár kapusunk érezte az irányt, Adamcsek nem hibázott (0-1). A félidő végén egy tömegjelenet alakult ki a pályán, Grünvald szabálytalankodott Adamcsekkel szemben, aki visszarúgott, balhátvédünk ezt követően ellökte. Játékosunk ezért azonnal piros lapot kapott, Adamcsek megúszta volna sárgával, de mivel neki már volt egy, ő is mehetett zuhanyozni. Lefújás előtt könnyen egyenlíthettünk volna, Erdei került gólhelyzetbe, de lövése kijött Bozsóról, Kéri ismétlése aztán fölé szállt.

Fordulás után a Monor visszább állt a biztos vezetés tudatában, inkább a kontrákban bíztak. Ez sajnos ült is, jó tíz perc elteltével Karacs Dániel húzott meg két jó cselt, majd a hosszúba lőtt (0-2). A küzdőszellemre ezt követően sem lehetett panasz, a lila-fehér játékosok kereseték a rést a pajzson, s miután Kunsági megfogott egy közeli fejest, sikerült is szépíteni. Asztalos küzdött nagyot egy felpörgő labdáért, majd már a földön fekve szinte, félfordulatból lőtt a léc alá (1-2). A hajrá így izgalmasra sikerült, rengeteg magas labdával, beadással és pontrúgással próbálkoztunk, de a Monor ezeket jól hatástalanította. A vendégek közben végig a kontrát lesték, de ezeket mi is olvastuk, újabb gól azonban így már nem született.

KTE HUFBAU – Monor 1-2 (0-1)

NBIII. közép csoport, 3. forduló

KTE: Kunsági - Tamaskó, Nánási, Fehér, Grünvald - Vágó, Karacs (Hegedűs 72.) - Erdei, Kéri, Babolek (Peres 59.) - Asztalos (Barna 83.).

Monor: Bozsó – Ficsor, Tóth F., Karacs D., Pintér – Fisli (Krizsán 90.), Farkas, Barthel – Adamcsek, Hunya, Tóth Á. (Haragos 85.)

Gól: Asztalos (69.) ill. Adamcsek (33. – büntető), Karacs D. (55.)

Zoran Kuntics (KTE HUFBAU): Ami a meccs előtti napokban beszéltünk a Monorról, az beigazolódott. Sok NBII-es tapasztalattal rendelkező játékosuk van, nehéz és kellemetlen csapat, ezt hozták is. Nem játszottunk jól, főleg az első félidőben a Monor jobb volt. A másodikban már kockáztatnunk kellett, támadásban feljavultunk, sikerült gól is szereznünk. Ennek ellenére nem érdemeltünk volna győzelmet ezen a meccsen. Jó lenne, ha a hét közben elvégzett munka hétvégén is kijönne, ez is egy folyamata a csapatépítésnek. A Monor ma csapatként mutatta meg, hogyan kell megnyerni egy ilyen meccset, mi még nem tartunk itt. Ezt hoztam fel példának az öltözőben is, erről beszéltünk kiabálás nélkül, de vannak játékosok, akik felelőtlenül viselkedtek a pályán, ez is hozzájárult ahhoz, hogy sikertelenek voltunk ma. A piros lapról annyit, hogy Grünvaldot én még sosem láttam így viselkedni, ez akkor is igaz, ha talán kicsit szigorú volt a döntés. Sok rossz döntést hoztunk, többek közt itt is, és a büntetőnél is. Sajnos ez van, várjuk a következő meccset az Iváncsa ellen. Egy máshogyan kellemetlen ellenféllel találkozunk megint, úgyhogy aki ma nem fogta fel, hogy mi történt, az sok percet nem fog kapni a folytatásban.

Horváth Dávid (Monor): Értékes a győzelem, hiszen egy taktikailag és fizikálisan is erős csapatot tudtunk megverni. Úgy érzem, hogy az első félidőben kezdeményezőbbek voltunk, és talán mi irányítottuk a játékot, ennek megfelelően a vezetést is meg tudtuk szerezni. A második félidő kiegyenlített volt, illetve berendezkedtünk egy olyan kényelmes szituációba, hogy az előny nálunk volt. Átéltünk meleg pillanatokat, ezt be kell vallani, de a végén mi örülhettünk a három pontnak.

Szerző: Nyitray András 

Élő adás