2021. November 30. Kedd  András, Andor

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

KTE-HUFBAU: Csákváron nyertünk edzőmeccset

A KTE HUFBAU pénteken az Aqvital FC Csákvár vendégeként játszott edzőmeccset. Jól kezdődött kecskeméti szempontból a mérkőzés, és összességében magabiztos játékkal sikerült nyerni.

Már a 2. percben kecskeméti gól született, egy nagyon gyors ellentámadás végén Lukács tört kapura, majd önzetlenül Bartha elé passzolt, akinek csak a hálóba kellett már passzolnia (0-1). A folytatásban akadt néhány lehetőség a hazaiak előtt is, de Tányéros nem talált kaput 15 méterről, majd Varga védett egy pontrúgás után egy közeli próbálkozást. A 14. percben jött a második lila-fehér gól, Tóth Dániel indította Katonát, aki aztán jobbról laposan centerezett, Lukácsnak nem volt nehéz dolga már (0-2). Alig két perc elteltével jöhetett volna a harmadik gól is, de egy újabb kontra végén Lukács ezúttal nem talált kaput. A folytatásban inkább mezőnyben zajlott a játék, de a 26. percben Hadaró, majd Katona is betalálhatott volna, a hazai kapus azonban jól élt a játékkal.

A második félidő elejét kicsit megpróbálta megnyomni a Csákvár, Kersáknak két védést is be kellett mutatnia. Alig tíz perc elteltével jött is a szépítés, egy szöglet után Koval talált be (1-2). Rögtön jöhetett volna a válasz is, de Nagy beadását centikkel a bal alsó mellé bólintotta Szuhodovszki. A 66. percben már nem úszta meg a Csákvár, Marsa ugratta ki Tóth Barnát, aki ballal a hosszún érkező Puskás elé tálalt, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie (1-3).

Aqvital FC Csákvár – KTE HUFBAU 1-3 (0-2)

Edzőmeccs, Csákvár

KTE: Varga – Tóth D., Gál, Rjasko, Belényesi, Hadaró, Nagy K., Vágó, Katona, Bartha, Lukács.

Csere: Kersák, Madarász, Szabó A., Szalai G., Grünvald, Marsa, Hatvani, Puskás, Tóth B., Győri B., Szuhodovszki.

Gól: Koval ill. Bartha, Lukács, Puskás.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: - Heti munkánk erre a mérkőzésre volt kihegyezve, szerettünk volna mindenkinek megfelelő játéklehetőséget adni, értelemszerűen akik eddig kevesebb meccsen kaptak eddig szerepet, ma több időt töltöttek a pályán. Rendkívül jó pályán, nagyszerű mérkőzést tudtunk játszani. Amit elterveztünk azt megvalósítottuk játékban, gyorsan kétgólos előnybe kerültünk és utána is domináltunk. Nagyon örülök, hogy két utánpótlásból érkező játékosunk is jól teljesített. A heti célokat teljesítettük, csütörtökön egy csapatépítő programon is részt vettünk az edzés után, szombaton még egy regeneráló edzés vár a játékosokra, utána viszont megérdemelnek két nap pihenőt. A csapat várja már az újabb mérkőzést, a következő hét feladata már az lesz, hogy felkészüljünk a Nyíregyházára, majd az azt követő újabb három mérkőzéses etapra.

Élő adás