2021. Május 6. Csütörtök  Ivett

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Monor ellen játszik a KTE HUFBAU

A KTE HUFBAU vasárnap 16:30-kor a Monori SE vendége lesz az NBIII. középcsoport 28. fordulójában. Mindkét együttes veretlen még tavasszal, így igazán izgalmas mérkőzésre van kilátás.

A Monor NBIII-as szinten mindig is kellemetlen ellenfélnek számított, nem is oly régen még az NBII-be is sikerült feljutniuk. A kiesést követően egyre stabilabbá válik az együttes újra a harmadosztályban, Erős Károly csapata tavaszra kellően össze is érett, hiszen eddig négy győzelem mellett két döntetlent értek el, legutóbb Majoson nyertek 2-1-re.

Erős Károly, a Monori SE vezetőedzője: - Annak örülök, hogy most rangadónak tekinthető ez a meccs, mert az őszünk nem feltétlen úgy sikerült, ahogy elterveztük. Kellett egy kis idő úgy tűnik, amíg összerázódtunk a csapattal. Továbbra is tartom a korábbi véleményemet, miszerint ebben a csoportban a Kecskemétnek kell bajnokságot nyernie, szerintem ez sikerülni is fog nekik, persze tudjuk, hogy bajnokságot nyerni mindig nehéz. Minőségben, futómennyiségben és dinamikában is minden adott ehhez részükről, nekünk ez egy jó erőfelmérő lesz azok után, hogy a tavaszunk eddig jól néz ki. Tavaly egy nagyon jó és élvezhető meccset tudtunk játszani még nézők előtt, bízunk benne, hogy ez most is így lesz. Mindig vallom, hogy olyan csapataim legyenek, melyek bárkire veszélyt tudnak jelenteni, ez szerintem most is így van. Szeretnénk egy nyílt és jó meccset játszani, megnehezíteni a Kecskemét dolgát. Ellenfelünkön biztosan van egy kis nyomás a legutóbbi döntetlen után, nekünk ki kell viszont élvezni ezt a meccset, az ilyen találkozókért érdemes futballozni. Szerdán a Dabassal találkozunk, részünkről az lenne az álomszerű, ha mindkét csapatot legyőznénk, és akkor senki se mondhatná, hogy beleszóltunk a bajnoki címbe. Kecskeméten minden adott a magasabb osztályhoz, egyébként is szeretem a lila-fehér színösszetételt, de ezen a meccsen ez most nem lehet szempont.

A KTE HUFBAU is veretlennek számít a tavaszi szezonban, három győzelem mellett három döntetlennel rajtoltunk, legutóbb a Szekszárd ellen játszottunk 2-2-es döntetlent. Az őszi mérkőzés számunkra mindenképpen kellemes emlék, illetve kiindulópont lehet, hiszen akkor 4-1-re sikerült legyőznünk a Monort. Gombos Zsolt számára pozitívum lehet, hogy egyre inkább javul a sérültek állapota, Puskás Zoltán visszatérése például egyre közelebb van, vele a támadójáték is erősödhet. Ezzel együtt vezetőedzőnk szerint a védekezést kell minél szervezettebbé tenni.

Gombos Zsolt, a KTE HUFBAU vezetőedzője: - A Szekszárd elleni pontvesztés bennem is nyomot hagyott. Játszottunk már tavasszal döntetlent, de ez volt a legfájóbb. A héten mentálisan kellett elsősorban rendbe tenni a csapatot, mert maradt hiányérzetem bőven. Amire a héten nagy hangsúlyt fektettünk, az a védekezés, ugyanis eddig hat meccsen öt gólt kaptunk. Szervezett védekezésre lesz szükségünk, ebből kell majd építkeznünk. A Monor alapvetően is egy jó csapat, pláne hazai pályán, de most még kifejezetten jó szériában is vannak. Minden pontra szükségünk van céljaink eléréséhez, minden pontnak súlya van, most sem lesz egyszerű dolgunk, de győzni szeretnénk mindenképpen. Ennél tovább egyelőre éppen ezért nem is tekintünk, most csak a Monor elleni mérkőzés lebeg a szemünk előtt.

A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik, de szöveges eseménykövetés Twitter oldalunkon követhető lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Nyitray András

Élő adás