2022. Január 27. Csütörtök  Angelika

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Scoregoal: Nagy csata várható hétfőn az MVFC ellen

A válogatott szünet után hétfőn folytatódik a pontvadászat az SG Kecskemét Futsal számára. Nem is akármilyen meccsre van kilátás, hiszen az MVFC Berettyóújfalu látogat a Messzi István sportcsarnokba 19 órától.

A két gárda szeptemberi mérkőzésén a kecskemétiek örülhettek, akkor 2-1-re győztek Koós Károly tanítványai.

A tavalyi ezüstérmes idén hullámzó teljesítményt nyújt: 6 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség áll a nevük mellett, és az 5. helyet foglalják el a pontvadászatban.

A kecskemétiek lendületbe kerültek a szünetet megelőzően, hiszen kiütötték a DEAC-ot, majd fontos három egységet hoztak el a kellemetlen stílust képviselő Kistarcsa otthonából. Jelenleg a 2. helyen állnak a tabellán. A négy válogatott meghívót kapó kecskemétinek jól sikerültek a nemzetközi megmérettetések, így Koós Károly bizakodóan várja a hétfői derbit.

-Hat-hét fővel tudtunk készülni a válogatott szünet miatt, és vannak kisebb sérülések is, amelyek hátráltatták a munkát – mutatott rá Koós Károly vezetőedző. – Nagy intenzitású edzéseket végeztünk, igyekeztünk a lehetőségekhez mérten a legjobbat kihozni magunkból. Pénteken fogunk tudni először igazán együtt tréningezni, hiszen vannak, akik fél Európát átutazva érkeztek vissza csütörtökön. Ettől függetlenül pozitív felfogásban várom a hétfői, 19 órakor kezdődő mérkőzést a Berettyóújfalu ellen. Meg kell ragadnunk az esélyt, és be kell bizonyítanunk, hogy jobb csapat vagyunk, mint ellenfelünk. Hiszem, hogy a sikeres válogatottbeli szereplések plusz töltetet fognak adni. Büszkék vagyunk rájuk. Bízom a csapatban, és egy újabb jó eredmény elérésében. Várjuk szurkolóinkat nagy szeretettel, óriási szükségünk lesz a biztatásukra hétfőn! – hívta fel a figyelmet a szakember.

SG Kecskemét Futsal – MVFC Berettyóújfalu
Férfi futsal NBI, 12. forduló
2021.11.22., 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Felnőtt: 1000 Ft

A jelenlegi járványügyi szabályozások értelmében továbbra is csak védettségi igazolvány felmutatásával, vagy applikáción keresztüli bemutatással lehet látogatni a sportrendezvényeket. A 18 éven aluli oltatlanok védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével léphetnek be a csarnokba. Orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a csarnok egész területén!

A live stream keretein belül érdemes már 18:45-kor csatlakozni azoknak, akik nem tudnak kilátogatni személyesen, mert a szerkesztők felvezető műsorral készülnek ezúttal is!

Élő adás