2020. Szeptember 19. Szombat  Vilhelmina

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Verebélyi Bence is az SG Kecskemét Futsal kötelékében

A 23 esztendős kapus meggyőzte a szakmai stábot a felkészülési időszak első heteiben, és a klubvezetés szerződést ajánlott számára, amelyet a Svédországból hazatérő játékos el is fogadott.

Verebélyi Bence Kiskunfélegyházán kezdte pályafutását 18 évvel ezelőtt, Kerpics Ferenc edző szárnyai alatt. Eztán Kecskemétre került, majd 11 évesen az MTK-ban pallérozódott 5 éven át. Kecskeméti és félegyházi rövidebb kitérők után Svédországban kapott lehetőséget Jönköpingben, ahol az U19-es gárdától fél év után felkerült a felnőttek közé, ám sajnálatos sérülések sorozata miatt nem tudott bizonyítani. Időközben rátalált a szerelem, és hazahúzta a szíve. A futball iránti szeretete sem lankadt, így új lehetőségek után nézett, így került kapcsolatba Koós Károly vezetőedzőnkkel.

A fiatal hálóőr számára a futsal még ismeretlen terep volt, ám némi gondolkodási idő után mégis belevágott az új kihívásokba, és csatlakozott az SG Kecskemét Futsal edzőtáborához.

Az elmúlt hetekben mutatott alázatos munkája meggyőzte a szakmai stábot és a klubvezetést, így szerződést kínáltak neki, amelyet ő elfogadott, így a 2020-21-es évadban ő lesz Tombácz Róbert mögött a második számú kapusa a csapatnak.

- Sok negatív élmény ért az elmúlt években a nagypályás labdarúgásban, és bár a futsal számomra eddig kevésbé volt ismert, szerettem volna megragadni a lehetőséget, és újra bizonyítani – mondta Verebélyi Bence. – Az edzőtáborban egy kiváló társaságot ismertem meg, gyorsan ment a beilleszkedés. Örülök, hogy sikerült meggyőzni a szakmai stábot és a vezetést, szeretném jó teljesítménnyel meghálálni a bizalmukat. Tombácz Róberttől rengeteget fogok tudni tanulni. Kiváló kapusnak tartom – összegzett a fiatal hálóőr.

Élő adás