2019. December 12. Csütörtök  Gabriella

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Kilenc csapat kecskés finomsága versengett egymással a X. Kecskefőző Fesztiválon

10. alkalommal szervezték meg Kecskeméten a kecskefőző versenyt. Idén 9 csapat jelentkezett, hogy megmutassák a szakácsok, mit is tudnak az asztalra varázsolni.

Már kora reggel szeletelték a húst és a zöldséget Kecskeméten. Vasárnap rendezték meg ugyanis a 10. Kecskefőző versenyt. Kilenc csapat gyűlt össze azért, hogy megmutassák, mi fán terem a kecskés ételek elkészítése. A legnépesebb csapatnál sem volt ez másképp. A Muslincák tagjai egy úgynevezett köfte húspogácsát készítettek, melynek egyik fő hozzávalója a rozmaring volt. Bencze Ákos, az egyik szakács nem akart sok titkot elárulni, de nekünk sikerült kiszednünk belőle ezt-azt. Elmondta, hogy ennek az ételnek az a legnagyobb érdekessége, hogy nem olajban vagy zsírban sütik a húspogácsát, hanem lassú tűzön, egy speciális barbecue szerkezeten. Mi is odaálltunk, és megtanultuk, hogy hogyan is kell elkészíteni ezt a különlegességet.

A rendezvény már hagyománnyá vált a városban. Minden évben egyre több csapat jelentkezik a versenyre. Molnár Máté, a Tűzön-Vízen Át Egyesület elnöke elmondta, azért tartják fontosnak ezt az eseményt, mert a kecskének nagy hagyománya volt a magyar étkezésben, de ez sajnos már kezd kikopni, a legtöbb ember ma már nem is találkozik kecskehússal szinte sehol. A rendezvény mégis azért tud fennmaradni, mert van hagyománya, jönnek olyan emberek, akik szeretik a kecskehúst, szeretnek vele dolgozni és finomnak is találják.

A rendezvényre gidákat is hoztak, akiket meg lehetett simogatni. De az állatsimogató mellett egész nap szólt a népzene, amelyre táncoltak és énekeltek a résztvevők. Az ételeket egy szigorú és éhes zsűri értékelte. A Kalmár Csárda képviseletében Bátyai Ottó volt a zsűri elnöke, aki mindegyik étel után megpödörte bajuszát. Elmondta, hogy nem csak az ételek íze volt az egyetlen szempont, ami alapján kiválasztották a legjobbat. Figyelték az előkészítést, a főzési technikát, a tisztaságot, a gyakorlatiasságot, a tálalást, valamint, hogy ki milyen extrát használt. Ottó azt is elárulta, hogy volt olyan étel, aminek még ő is elkérte a receptjét. És biztosan nem azért, mert stábunk is segített elkészíteni a finomságot, de végül Kecskemét legfinomabb kecskéből készült étele a Muslincák köftéje lett.

Élő adás