2019. Augusztus 19. Hétfő  Huba

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Négy buszt tört fel a tébolyult férfi Kecskeméten

Vélhetően tudatmódosító hatása alatt tört fel négy buszt Kecskeméten az elmúlt éjjel egy férfi. Elsődleges információink szerint vonattal érkezett Kecskemétre. Már a vagonokban rongált, így feltehetően ezért szállították le a vasúti szerelvényről. Azonban nem városunk lehetett a fő célállomása, hiszen ezután úgy döntött, busszal folytatja útját hazáig - mégpedig ő vezet majd. A biztonsági őr értesítette a rendőrséget.

Négy autóbuszt is feltört a kecskeméti állomáson a Noszlopy Gáspár parkban az a férfi, aki feltehetően bódult tudatállapotban érkezett a városba péntek este vonattal. Mivel már a vagonban is agresszívan viselkedett, leszállították és pénzbírságot is kapott a vasúti kocsin okozott kár miatt. Útját azonban folytatni akarta és mivel pénz nem volt nála a parkoló buszokat szemelte ki erre a célra. Ablakukat betörte, a kasszákat kitépte a helyéről - azonban azok egyikében sem volt pénz. Végül az egyik buszt sikerült beindítania. A járó motorhangra lett figyelmes a terület biztonsági őre, akitől nem riadva megkérdezte a tettes, nem tudja-e véletlen, hogyan kell elindulni az autóbusszal? 

A biztonsági őr természetesen válaszként egyből a rendőrséget hívta, akik közleményt adtak ki az esetről:

A gyanú szerint a ceglédi férfi négy autóbuszt rongált meg, közel másfél millió forint kárt okozott, és az egyik buszt használni is akarta. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2019. február 9-én hajnalban megjelent az egyik kecskeméti buszpályaudvar parkolójában, ahol megrongált négy autóbuszt. A vezető oldali üvegeket betörte és a pénztárgépeket megrongálta. Végül az egyik buszt saját kulcsával megpróbálta beindítani, hogy azt jogosulatlanul használhassa. A pályaudvar biztonsági őre az ismeretlent tetten érte és visszatartotta a rendőrök érkezéséig. A nyomozás során kiderült, hogy a rongálással a férfi – az elsődleges adatok szerint – hozzávetőleg másfél millió forint kárt okozott. Az egyenruhások M. Sándort előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatását követen rongálás bűntett és jármű önkényes elvétele bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek a 24 éves ceglédi gyanúsított letartóztatásának indítványozását

Élő adás