2020. Február 25. Kedd  Géza

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Újabb bravúrt hajtott végre a HÉP-RÖPKE SE

A Jászberény otthonába látogatott el a kecskeméti csapat, ahol rendkívül szoros küzdelemben 3:1-es szettarányban sikerült nyernie a RÖPKE gárdájának.

 

Az újabb győzelemnek köszönhetően a hírös városi csapat jelenleg a negyedik helyet foglalja el a tabellán. Az alapszakasz végéhez közeledve különösen értékes a RÖPKE számára az újabb győzelem.

„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az első szett jól indult, de a játszma hajrájában a Jászberény jött ki győztesül a jó mezőnyözésüknek köszönhetően. A második szettől kezdve taktikusan játszottunk, jobban pontra tudtuk váltani az ütéseinket. A negyedik szettben is vezettünk, de mutatja a Jászberénynek a küzdőszellemét, hogy még ekkor is harcoltak a győzelemért.” - nyilatkozta Csala Bernát, a HÉP-RÖPKE SE vezetőedzője.

Kenderes Dóra, a HÉP-RÖPKE SE csapatkapitányának értékelése a mérkőzésről:

,,Az első szett után ismételten sikerült egymás után három nyert szettet hoznunk. Nem voltunk felkészülve az ellenfél játékára, ugyanis nem blokkoltak, hanem iszonyatosan jól védekeztek, így nagyon nehéz volt pontokat szerezni. A héten sajnos nagyon nehéz volt felkészülnünk a mérkőzésre, ugyanis rengeteg beteg van jelenleg a csapatban, és ezért kifejezetten gratulálok magunknak, mert sokan betegen játszottuk végig a meccset."

Szettarányok: 28:26; 22:25; 15:25; 20:25.

A HÉP-RÖPKE SE következő mérkőzése 2020. január 26-án, vasárnap 19:00 órakor veszi kezdetét. A kecskeméti csapat a Palota RSC csapatát fogadja hazai pályán.

kép: kesport.hu

Élő adás