2018. Július 17. Kedd  Endre, Elek

20°C / 29°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

170 lovas vett részt a díjugrató versenyen

Kétnapos regionális és felkészítő versenyt rendezett a hétvégén az Airvent Lovas Club Kecskeméten.

A versenyen, több mint 100 ló, 20 egyesület és 170 lovas mérte össze tudását, 70-130 centiméteres magasságokon. A két nap alatt összesen 22 versenyszámban, mintegy 602 startot hajtottak végre a versenyzők.

A verseny felkészítő részében, úgynevezett stílusversenyt is rendeztek, melynek célja, hogy a kezdő lovasokat felkészítsék a versenyekre, amely nagyon fontos az utánpótlás nevelés szempontjából. Ebben a versenyszámban, a zsűri azonnal értékeli a feladat végrehajtását, a hibákat és a jól végrehajtott feladatokat, egyben a lovas tanácsokat is kap, hogy mi az, amiben javítania kell. Ilyenkor a versenyt stíluspontokkal díjazza a zsűri.  

A vasárnapi napon sokan látogattak ki a versenyre, az időjárás is kegyes volt a jó hangulatú, szép környezetben megrendezett lovas eseményhez.

A felvételek a vasárnapi hangulatot igyekeznek feleleveníteni.

További felvételek ITT találhatók!

Szerző és fotó: Hamar György

Élő adás