2019. Augusztus 21. Szerda  Sámuel

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A Kecskeméti Sportiskola jégkorongozói Sátoraljaújhelyen edzőtáboroztak

A Kecskeméti Sportiskola jégkorong szakosztályának 32 játékosa Sátoraljaújhelyen jeges edzőtáborban vett részt július 29-e és augusztus 2-a között.

Szabó István Pál, a KESI jégkorongozóinak vezetőedzője hangsúlyozta: az edzőtábor elérte a célját, mert kitűnő körülmények között, kiváló jégcsarnokban edzhettek a gyerekek a nyár közepén.

A korosztályokat két csoportba osztották. Az első csoportba 14-en kerültek. Egy részük kezdőnek minősül vagy játéktudásuk nem éri el azt a szintet, hogy a haladók edzésmódszereit alkalmazva tudják felzárkóztatni őket. Nekik külön edzést tartottak, korcsolyatudásuk fejlesztésére.

Redler Attila és Baki Dávid edzők, a délelőtti másfél órás foglalkozásokon nagy hangsúlyt fektettek a helyes korcsolyatudás elsajátítására. Játékosan oktatták a gyerekeket ennek a sportágnak minden olyan részére, amire a későbbi korosztályokban nagy szükségük lesz. Megismertették velük a szabályokat is.

A délutáni, másfél órai edzéseken bottechnika is került a gyakorlatok közé,valamint egymás elleni játék is szerepelt e programban.

A második csoportba 18-an kerültek. Ők már az elmúlt évben részt vettek valamelyik korosztályos bajnokságban. Nekik a délelőtti másfél órás edzéseken, korcsolyaoktatási gyakorlatokon kívül kondicionális gyakorlatok is bekerültek az edzésprogramba. A délelőtti edzéseken speciális kapus gyakorlatokat is végeztek a kapusok Gubicz László vezetésével. A játékosokkal lövő gyakorlatokat végeztetett Szabó István vezetőedző. Ebben van talán a legnagyobb lemaradása csapatainknak a kevés jéglehetőség miatt.

Délutáni másfél órai edzésen már több taktikai elem is bekerült a gyakorlatok közé.

Élő adás