2019. Augusztus 21. Szerda  Sámuel

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Boronkay: újra dobogós hely az épek között!

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a közép-és  olimpiai távú triatlon magyar Kupát Tiszalökön. Az 1500m úszásból, 40km kerékpározásból és 10km futásból álló távon a közel 140 induló közül Péter abszolút 4. helyen ért célba, korosztályában pedig a dobogó második fokára állhatott fel az ép versenyzők között!

- Számomra külön élmény volt, hogy hazai szervezésben tudtam épek között olimpiai távot teljesíteni, amit nagyon szeretek, hiszen ezen a távon szereztem első világbajnoki címem 2009-ben. A verseny pontosan délben indult, a 30 fokos melegben külön felüdülés volt a vízben úszni. A több körös úszásnál minden egyes körben ki kellett jönni a partra, ami azért is jó volt, mert végig láttam, hogyan állnak hozzám képest a versenytársak. 5.-ként jöttem ki a vízből, ami után a bringa pályán az egy körben odafelé szembe széllel versenyeztünk, majd vissza hátszélben. A futást szintén az ötödik helyről kezdtem el, addigra már nagyon meleg volt. Spannolnak az itthoni versenyek, nem csak azért, mert épek között indulhatok, hanem mert külön szurkoló táborom van. A feleségem a legtöbb versenyre el szokott kísérni, de a különböző triatlon csapatokból is szurkolnak nekem. - nyilatkozta mosolyogva Péter.

Boronkay végül abszolút negyedikként ért célba, a korosztályos dobogón pedig szépen csillogott az ezüstérem Péter nyakában. Magyarországon legközelebb június 30-án Baján áll rajthoz, ahol a sprint távú országos bajnokságot rendezik. Nemzetközi szinten július 13-án indul Magogban (Kanadában) a Paratriathlon Világkupán, ahol a Mercedes-Benz gyár KMSE kiválósága már a 2020-as Tokiói Paralimpiára kezdi el a pontgyűjtést.

Élő adás