2020. Október 24. Szombat  Salamon

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Értékes pontszerzés Dunaújvárosban

A Dunaferr Due Dutrade FC vendégeként folytatódott pénteken este az NBI-es bajnokság az SG Kecskemét Futsal számára. A fordulatos mérkőzés végül pontosztozkodással ért véget.

Viszonylag gyorsan vezetést tudott szerezni a Kecskemét Scherban révén a 6. percben. Az ukrán légiós szépen csinálta meg magának a lövőhelyzetet, majd nagy erővel zúdította a hálóba a labdát, 0-1. Az első felvonás hajrájában büntetőhöz jutott Rigó szabálytalansága után a Scoregoal, ám Ristic nem tudta értékesíteni azt, így 0-1-gyel ért véget a félidő.

A folytatásban itt is, ott is akadtak kisebb-nagyobb lehetőségek, és a második felvonás derekára már öt csapatfault állt a vendégek neve mellett, így óvatosnak kellett lenniük. A 31. percben egy szabadrúgás variációt követően egalizáltak az újvárosiak Hinojosa révén, 1-1. Egy minutummal később már a vezetést is náluk volt: Horváth Benedek lövése talált utat Tombácz kapujába, 1-2. Küzdött az SG Kecskemét, és ennek meg is lett az eredménye. A 34. percben Mánya kiválóan tálalt Simic elé, aki közelről nem hibázott, 2-2. A hajrában a hazaiak kapusukat mezőnyjátékosra váltva törtek győzelemre, de jól zárt a kecskeméti védelem, így igazságosnak mondható döntetlen született.

Koós Károly értékelése: Igazságos döntetlen született. Voltak a meccsnek fordulópontjai, amelyekből jobban is kijöhettünk volna, ma a szerencse nem pártolt mellénk. Rosszul kezdtünk, mégis vezetést szereztünk, majd nem tudtuk értékesíteni a büntetőt, ami még nagyobb lélektani előnyt biztosított volna. A második félidőben érdekes felfogásban vezették a játékvezetők a meccset, nagyon gyorsan kigyűlt az öt faultunk. Én úgy érzem, hogy voltak olyan szituációk, amiket éppen ellentétesen kellett volna fújni. Ennek nyomai is voltak: vérző száj és monokli. Összességében nem lehetünk elégedetlenek az egy ponttal. Gratulálok a fiúknak, hogy hátrányból vissza tudtunk jönni, és értékes egységet hoztunk el Dunaújvárosból!

Dunaferr Due Dutrade FC – SG Kecskemét Futsal 2-2 (0-1)
férfi futsal NBI, 4. forduló
2020.09.25., 19:00
Dunaújvárosi sportcsarnok

Kecskemét percről percre

Élő adás