2019. Október 23. Szerda  Gyöngyi

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Évet zárt a Spari

A napokban tartotta évzáró ünnepségét a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér a kecskeméti Wojtyla házban.

Az ünnepség nyitásaként Ujhidy Tibor elnök mondott beszédet, melyben összefoglalta az elmúlt év fontos eseményeit. A Spari egyik legfőbb történéseként kiemelte az Univerrel kötött fúziót, melyben egyesítették erősségeiket a csapatok. Ez az összeolvadás elmondása szerint már most kiemelt sikereket hozott, és továbbra is nagy lehetőségeket rejt. Nem véletlenül már most is országosan a TOP 6 legsikeresebb klub közé tartozik a Spartacus. Egyik legfontosabb jövőbeli terveiként a létesítmény fejlesztését jelölte meg, mely a női öltöző, az irodák és az Eleven közösségi tér korszerűsítését valamint a csarnok légkondicionálását is magában foglalja.

Azon kevés klub közé tartozik a Spari, ahol mind női, mind férfi vonalon folynak edzések, illetve az asztalitenisz utánpótlás nevelés mellett, a diák és szabadidősport is működik, illetve rendszeresen közösségi programok (pl. Éjszakai forgatag) is lebonyolításra kerülnek. Ebben kiemelt segítséget kapott a sportkör KMJV Önkormányzatától, részönkormányzatától, illetve a Kecskeméti Junior Sport Kft-től. 

Ujhidy Tibor eszéde után Bogasov István képviselő úr is köszöntötte a jelenlévő spartacusosokat, majd elismerését fejezte ki az egyesület munkájáért és eredményeiért, kiemelte, a jövőben is számít az együttműködésükre.

Ezután a sportkör edzői, Vajda Viktor, Szabó Krisztián és Fodor Miklós foglalták össze az évet edzői szemmel, valamint a jövőre mutató szakmai terveikről is beszéltek. Kiemelték a Spari idei asztalitenisz bajnokait: Drabant Anita kétszeres ifjúsági magyar bajnokot, Molnár Anna Bács-Kiskun megyei női bajnokot, Füle Kata országos diákolimpiai bajnokot.

A Dél-Alföldi régióban NB III-as férfi bajnokcsapat tagjai jövőre már az NB II-es csapatban vitézkedhetnek. Az Extra Ligás lány csapat mellett a legtehetségesebb utánpótláskorúak fejlődése érdekében NB I-es csapat is indul.  Remélhetőleg egyre több válogatott játékosa is lesz jövőre a klubnak.

A beszédek után díjazták a bajnokokat, a sikeres versenyzőket, sportvezetőket, és a továbbra is hithű spartacusos „régebb óta fiatalabbakat” is.

Az elismerések után pedig megkezdődött a vacsora, ahol svédasztalos kínálatból választhatta ki mindenki a neki tetszőt. Az ízletes ételek elfogyasztását követően még estig jól érezték magukat együtt a Spartacus nagy családja tagjaként.

Élő adás