2021. November 30. Kedd  András, Andor

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Bemutatkozott a Leonce és Léna a Rusztban

Élő zenés kisszínházi darabbal folytatódott a bemutatók sora a Kecskeméti Nemzeti Színházban: a Ruszt József Stúdiószínházban mutatták be Kovács Lehel első kőszínházi rendezését, a Leonce és Lénát.

2021.11.29. 17:11

Terror a törvényszéken - Videóval

Különleges helyszínen mutatja be a Terror című új darabját a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata. Az előadás egy bírósági tárgyalásról szól, melynek középpontjában a terrorizmus áll. A vádlott 164 embert ölt meg, miután kilőtt egy eltérített repülőt. Tettével azonban másik 70ezret pedig megmentett. Az ügyben a közönség hoz majd ítéletet.

 

2021.11.09. 18:31

Környezettudatosságra nevel A jegesmedve szerelMese

A Kecskeméti Nemzeti Színház trendi mesével hívja fel a felcseperedő generáció figyelmét a klímaváltozásra. A klímamese írója Tóth Kata dramaturg, aki magánéletében mindent elkövet, hogy a mindennapokban egyre inkább csökkentse ökológiai lábnyomát, s erre igyekszik felhívni mások figyelmét is. Ezt a célt szolgálja A jegesmedve szerelMese című előadás, amelyet Cseke Péter direktor rendezett. A fagyimacik és a világ megmentéséért szorgoskodó fiatalok humoros, érzelmes, vagány zenékkel és koreográfiákkal teletűzdelt történetét csütörtök délután láthatta először a gyermekközönség.

2021.11.05. 12:38

Betekinthettek A cirkuszhercegnő szuperprodukció olvasópróbájába a kecskeméti nézők

Nem ünnepelhettük volna méltóbb módon Kálmán Imre, A cirkuszhercegnő zeneszerzőjének születésnapját, mint a magyar zeneszerző egyik leghíresebb művének olvasópróbájával. A nézők máris bepillantást nyerhettek a Kecskeméti Nemzeti Színházban készülő újabb nagyszabású produkcióba, ugyanis nyilvános olvasópróbát tartottunk kedden.

2021.10.26. 15:01

Fergeteges vígjáték debütált a Kelemen László Kamaraszínházban

Október 22-én mutatta be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Szerednyey Béla rendezésében az 1x3 néha 4 című vígjátékot. 

2021.10.23. 14:05

Ők lettek a 12. SZÍN-TÁR díjazottjai

Hét színészképző intézmény hallgatói fesztiváloztak hat napon át, Kecskeméten. A szakmai zsűri felfedte, mely előadásokat díjazták.

2021.10.05. 12:51

Csapó Virág és Frigyesi Tünde csalt mosolyt az ovisok arcára

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészei és dolgozói megfeszített munkatempójuk ellenére előszeretettel állnak jó ügyek mellé. Csapó Virág például korábban örökbe fogadta a Kunadacsi Igazgyöngy Óvodát, ahova rendszeresen szállít adományt. Szeptemberben is ellátogatott az intézménybe, de ezúttal a ruhákkal és játékokkal teli zsákok mellett különleges vendégeket is vitt magával.

2021.09.23. 12:01

Három ország hét színészképző intézményének hallgatói találkoznak Kecskeméten

Hét magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be keddtől hat napon át Kecskeméten. A 12. SZÍN-TÁR, a Színművészeti Egyetemek Találkozója szeptember 21-26. között ígéretes előadásokkal várja a nézőket.

2021.09.21. 11:16

Bemutatóra készül a Kecskeméti Nemzeti - videóval

A 100 éve született Karinthy Ferenc két egyfelvonásos darabjával készül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a 125., jubileumi évad megnyitására szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján.

2021.09.17. 19:03

A Kecskeméti Nemzeti Színház újra vendégül látja a jövő színművészeit

A 12. SZÍN-TÁR, a Színművészeti Egyetemek Találkozója szeptember 21-26. között ígéretes előadásokkal várja a nézőket. Újszerű rendezéseket, izgalmas dramaturgiai megoldásokat és kitűnő színészi játékot láthat a közönség a színművészeti egyetemek rangos találkozóján.

2021.09.17. 13:42

Élő adás