2019. Augusztus 20. Kedd  István

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Megnyílt az élményközpont a volt TEKÁ-ban

Megnyílt a Természettudományos Tudástár és Élményközpont a régi zsinagógában, ahol játszva tanulhatnak a diákok és a felnőttek egyaránt. Olyan eszközökkel, olyan gyakorlati elemekkel várják a vendégeket, amelyekkel eddig még nem találkozhattak az iskolákban.

Robotok, kerékpár-szimulátor és mini planetárium is várja a vendégeket a Természettudományos Tudástár és Élményközpontban. A 28 hónapos projekt során a központ olyan élményt nyújt nem csak a diákok, hanem a felnőttek számára is, amelyek kiegészítik az iskolában tanultakat.

– A játék itt a lényeg, tulajdonképpen. A játék mellett pedig sok praktikus dolog elsajátítása. Az iskolában megtanulják azt, hogy a fizikának milyen törvényei vannak, akkor nyilván szeretnék azt is látni, hogy ezek a törvények hogyan működnek. Ezt a működést fogják itt látni.” – mondta dr. Hámori József, a Természettudományos Tudástár és Élményközpont országos elnöke.

De nem csak a fizikát érintik az élményközpontban. Elmélyedhetnek az érdeklődők például a kriminológia világában, megismerkedhetnek a 3D-s nyomtatóval, a virtuális valósággal. Összesen 106 eszköz és 61 féle kémiai vegyszer áll a tanárok rendelkezésére. Több mint két évig tart a projekt.

– A 28 hónapos projektidőszak alatt 12 ezer diák fordul meg az épületben, a foglalkozásainkon, ami öt teremben és egy planetáriumban fog zajlani, a hét első három napján. A projekt célja a természettudományok népszerűsítése, s ezt olyan programokkal szeretnénk, amelyek az iskolákban nincsenek – hangsúlyozta Szabics István, a Természettudományos Tudástár és Élményközpont Bács-Kiskun Megyei Egyesület igazgatója.

A cél tehát az elmélet összekapcsolása a gyakorlattal. A projekt közel 500 millió forintból valósulhatott meg.

Élő adás