2019. Augusztus 21. Szerda  Sámuel

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

„A legőszintébb az ember önmagával kell, hogy legyen!”

Egy egészen különleges élményben lehetett részük azoknak, akik a Kodály Művészeti Fesztivál július 22-ei „...ÉS ECHO” című előadását megtekintették. Zene, színészet, költészet, báb- és mozgásművészet ötvöződött a darabban, amelyet Vizin Viktória, Gergye Krisztián és egy életnagyságú báb főszereplésével, valamint a Trüffel Vonósnégyes és Zombola Péter zenei játékával láthatott a közönség.

Az „...ÉS ECHO” kecskeméti előadását az egyszerű külsőség és a komplex bensőség jellemezte. „Nem polgárpukkasztó módon akarunk hatást kelteni, hanem a lehető legletisztultabb módon, de mégis komplex élettörténésekről beszélve zenével, mozdulattal” – mondta el a műről Vizin Viktória.

A minimalista, szinte minden díszlet nélküli színpadon három különös elemet vehettünk észre – egy bábot, egy ruhát, valamint egy tükröt. Ezek közül legjellegzetesebb és egyben legmeghökkentőbb Adél volt, az életnagyságú báb, amit Hoffer Károly bábszínész és -tervező alkotott meg külön erre a darabra, Vizin Viktóriáról mintázva. A figura hol csupaszon, hol ruhában, hol parókában teljesen az operaénekesnő hasonmásaként jelent meg a színpadon, az emberi lélek különböző állapotaihoz hasonlóan. „Akárhányszor csak egy térbe kerülök a báb-alteregómmal, valami elkezd bizseregni a mellkasomban. Valamiféle belső ösztönzésem támad, hogy megfogjam a kezét, megsimítsam a kezét. A szemébe akarok nézni. Adél egy élettelen tárgy, akinek valóban lelke van” – írta a bábról közösségi oldalán a kecskeméti születésű, Chicagóban élő világhírű énekművész.

A ruha, ami Debreczeni Ildikó jelmeztervező keze munkáját dicséri, egy szirmait kibontott nárciszt ábrázolt, így bukkant fel a nyitottan értelmezhető cím vizuális formában is, hiszen az „...ÉS ECHO” három pontjának jelentése a világ egyik legszenvedélyesebb mezzoszopránja elmondása alapján az, hogy valami vagy valaki van előtte, azaz utal a görög mitológiából ismert Nárcisz és Echo történetére.

A tükör is jól visszaadta a darab esszenciáját – az ember meghasonulását, önmagával való párbeszédét. Vizin Viktória tükörjátékában Echot láthattuk a báb és a tükör általi, saját magával történő diskurzusban, de a ruha miatt Nárciszt is észrevehettük benne. Bábmester szerepéből kilépve a csupa feketébe öltözött, sokszor alig észrevehető Gergye Krisztián is néhol Nárcisszá vált, így elmosva a szereplők és identitások közötti határokat. A Kékszakállú történetének Juditja is felsejlett a világhírű operaénekesnő alakjában, ám egy fordított történetben, ahol a nőalak teljes magányban van saját vívódásai várának fogságában. „A legőszintébb az ember önmagával kell, hogy legyen!” – mondta Vizin Viktória a darabban átélt önmagával való szembenézésről.

A színpadképhez hasonlóan a színészi játék is dísztelen, mégis mély jelentésű volt. A letisztult koreográfia jól átadta az érzelmeket, a főszereplő belső vívódásait, és a Vizin–Gergye–Adél-hármas dinamikus mozdulatai végig egyfajta belső feszültséget idéztek elő a nézőkben. Érzékelhető volt az előadók közötti összhang is, és ez nemcsak a színpadon levőkre korlátozódott, a zenekari árokban játszó muzsikusok is ráhangolódtak a darab hangulatára, a színészek legapróbb rezdüléseit követve játszottak.

A kamaraopera zenei részét Zombola Péter komponálta, és a szerző, valamint a Trüffel Vonósnégyes közreműködésével hallhatta a közönség. A fiatal, de már Junior Prima- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző kifejezetten úgy alkotta meg a darab dallamvilágát, hogy az mindenkinek értelmezhető legyen – az operarajongók és a műfajba újonnan belekóstolók számára is. A letisztultság a zenei téren is érezhető volt, a minimalista neobarokknak nevezett stílusban íródott muzsika szerzője úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne egyetlen fölösleges hangot sem hallani a zenéjében. Vizin Viktória is ezzel a zenei szűkszavúsággal élt a mű során, mert – ahogy arról korábban fogalmazott – a darab akkora hangi, lelki és fizikális teher a számára, hogy nem is tudna szükségtelen elemeket énekelni, erre se ideje, se kapacitása nincs a produkció során. Mindez azonban nem zárta ki az improvizáció lehetőségét. Zombola Péter kifejezetten olyan részeket is tett a zenéjébe, ahol lehetőséget adott a zenekar és az énekesnő számára a rögtönzésre – ez, ahogy a szerző elmondta, a bizalom jele társai felé, akik az „időtlen” jelzővel írták le a lassú, ám sosem fáradó muzsikát.

A költészet művészete is megjelent a darabban: a dalszövegekből visszaköszönt Weöres Sándor Psziché-sorozatának két verse (La Pleureuse és Ideál), valamint részletek Ovidius Átváltozások című alkotásából.

A rögtönzés pillanatnyiságának és a komplex érzelmek időtlenségének kettőssége vitte végig az előadást, mely a színészeknek is megterhelő volt mind testileg, mind lelkileg: „Számunkra is nagyon nagy lelki nyomás ez, ugyanakkor egy megváltás a végén, hogy megszületett valami” – mondta az operaénekesnő. Hiszen az „...ÉS ECHO”, ahogy Vizin Viktória jellemezte, „egy énekesnő tragédiája, aki saját keresztjeként nem az emberi kapcsolatokat, hanem a karriert választotta. Négy színpadi függöny közé van zárva, és lassan elfelejti, hogy hol a színpad, »kint-e vagy bent«. A történet B. Török Fruzsina A kereszt című művéből származik, amit nekünk írt. Ebben a »kereszt« két dologra vonatkozik: az élet keresztjére és a zenei keresztekre, amelyek felemelik a hangot”.

„Érzelmi vákuumot csinálunk a színpadon, ami beszippantja a nézőt” – tette hozzá a zeneszerző, Zombola Péter. És valóban, a tegnap esti kecskeméti előadáson és a kamaraopera bő egy hónappal ezelőtti ősbemutatóján, a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon is mind a laikus, mind a szakmai közönség részéről csupa pozitív visszajelzés érkezett, a nézők befogadók voltak.

Vizin Viktória számára egyébként még különlegesebb volt ez a kecskeméti előadás, mivel ő is a hírös város szülötte. „Nagyon örülök, hogy szülővárosomban újra felléphettem! Kecskemét számomra létfontosságú állomás. Ismerem a közönségem, ismerem a város hangulatát, szeretek itthon lenni. Jó látni, amint szépül a város, különösen gazdasági szempontból látványos a fejlődés. Persze ha tehetném, akkor a művészetekre több támogatást adnék” – mondta el a kiválóság.

A nagy sikerű produkció még több helyen is bemutatkozik a közeljövőben: július 27-án Tiszafüreden, a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon, október 11-én Budapesten, a BMC-ben, valamint november 17-én Egerben, az Egri Kamaraopera Fesztiválon láthatja majd a darabot a nagyérdemű, ezenkívül tervezik még az angol nyelvre való átültetését is.

Élő adás