2018. Augusztus 14. Kedd  Marcell

17°C / 31°C

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

A kecskeméti Beke Márk is bejutott a Virtuózok döntőjébe

Három versenyző jutott a Tinik korcsoportjából a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató döntőjébe a pénteki adásban. Egyikük Beke Márk, aki nem csak arról híres, hogy harsonán játszik, hiszen emellett városunk büszkesége is.

Beke Márk 17 éves, Kuna Lajos tanítványa, kecskeméti. És Ő az, aki bejutott a Duna TV „Virtuózok" című televíziós vetélkedőjének negyedik szériájának a döntőjébe. Másik két fiatallal együtt versenyzik majd a Tinik korcsoportjában a június 1-jei élő adásban, ahol már szimfonikus zenei kíséret mellett mutathatja meg tehetségét.

A produkciót, mellyel egészen a döntőig menetelt, itt tekinthetik meg.

A Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán sugárzott elődöntőben a Tinik közül kilenc tehetség állt újra a zsűri elé pénteken. A válogatóból hegedűvel jutott tovább a Tinik korcsoportjából Beke Márk (harsona), Urbán Benjámin (zongora), Fazakas Tamás (magánének) és két visszatérő: Bencze Máté (szaxofon), valamint Pethő Rebeka (fuvola). A zsűri közös döntésével rajtuk kívül még négy versenyző folytathatta az elődöntőben: Kiss Péter (harmonika), Varga Mária Kinga (fagott), Szabó Ágoston (magánének) mellett a visszatérő Temesvári Bence (cselló).

A kilenc elődöntős ezúttal nem egyedül, hanem az idén 55. születésnapját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével adott elő egy-egy művet. A zenekart Kovács László Liszt-díjas karmester, Kiváló Művész vezényelte. A produkciókat a zeneművekhez alkotott, azok átélését még hatásosabbá tevő háttérvetítésekkel tették még látványosabbá a Virtuózok megújult stúdiójában.

A versenyszámok elhangzása után egy különleges produkciót is láthattak a nézők: a Talamba Ütőegyüttes és a kilenc versenyző pazar, varázslatos mesevilágot idéző látvánnyal lépett a színpadra.

A zsűri tagja idén is Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes; Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Kesselyák Gergely, Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja; Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész.

Élő adás