2019. November 15. Péntek  Albert, Lipót

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

És csak szállt és szállt az „ünnepi énekszó”

69. születésnapját csodálatos hangversennyel ünnepelte a Kodály Iskola. A kedd esti koncerten nemcsak az elmúlt közel hét évtizedre tekintettek vissza, de megemlékeztek az intézmény nemrég elhunyt volt igazgatójáról, Alföldyné Dobozi Eszterről is.

A több évtizedes múltra visszatekintő születésnapi hangverseny rendhagyó módon kezdődött, a Kodály Iskola Vegyeskara és az Aurin Leánykar Kodály Zoltán Esti dalát az intézmény munkáját közel negyed évszázadon át irányító Alföldyné Dobozi Eszter emlékére szólaltatta meg. Ezt követően Ladics Tamásné, az iskola korábbi igazgató asszonya osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.

 

– Ünnepelni jöttünk, ám az ünnepet beárnyékolja a gyász. Siratjuk igazgatónkat, siratom kollégámat, akivel 32 évig dolgoztam együtt, s ebből 18 évig közvetlen munkatársa voltam. Hihetetlen bátorsággal, erős hittel viselte a szenvedést, emberfeletti erővel küzdött a gyilkos kór ellen, amely végül legyőzte. Emlékét szívünkben szeretettel őrizzük – mondta könnyeivel küszködve, majd az iskola Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Mártáról elnevezett dísztermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság néma főhajtása után néhány évfordulót kiemelve az elmúlt évtizedekre tekintett vissza. – Az élet rohanását akkor tudjuk győzni, ha vannak megállóink, ünneppé tudunk tenni egy-egy napot. A születésnap minden évben alkalmat ad arra, hogy egy kicsit visszatekintsünk, emlékezzünk. Az idei születésnapot több évforduló teszi gazdaggá.

Ladics Tamásné beszélt arról, hogy 1964-ben indította útjára Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta az ének-zenei gimnáziumot, „tehát most 55 év sikereire lehetünk büszkék”. A Kodály Iskola korábbi igazgatója szólt a néptánc tanszak 20 éves jubileumáról és arról, hogy 10 éve elindulhatott a szakközépiskolai néptáncoktatás is. Gondolatait Kodály Zoltán méltatásával zárta.

 

– Kodály Zoltán írásaival tanított és utat mutatott. Sokszor járt iskolánkban, féltő szeretettel, gondoskodással figyelte az itt folyó munkát. Szinte a kezünkbe adta, hogy mit tegyünk, azt miért és hogyan. Megtanította a népdalok szeretetét, tiszteletét és megtanított bennünket arra is, hogyan építkezzen a zenepedagógia a kicsiktől a nagyokig. A népzenében egyrészt a múltat őrizzük, másrészt a jövőhöz szükséges lelki muníciót. A néphagyomány, a viselet, a szokások, a dal, a tánc nem csak a felszínen hat. A zenei hanglejtés mögött ott van elrejtve a megtapasztalt élet eszenciája. Őrizzük a múlt emlékeit azzal a tudattal, hogy a múlt a miénk, s amit teszünk most, az is múlttá válik!

Az est folytatásában Kinek ma föltetszett szép fényes világa … címmel a 10-11-12. néptáncos szakgimnazisták produkcióját láthatták a megjelentek (felkészítő tanárok: Balogh Ildikó, Bedőcsné Szabó Rita, Bedőcs József, Kis Zoltán), majd a Csiribiri Kicsinyek Kórusa énekelt Szűcs Magdaléna vezetésével. Ezt követően Gerhát Domonkos vibrafonjátékában gyönyörködhettek a jelenlévők (felkészítő tanára: Palotás Gábor), azután a közelmúltban elhunyt szerző emlékére Daróczi Bárdos Tamás: Ünnepi kánonja (Szálljon az énekszó, ünnepi énekszó), illetve egy dél-afrikai dallam csendült fel a Miraculum Gyermekkar előadásában – zongorán Lovászné Gajdos Éva és két ütős diák működött közre, vezényelt Durányik László.

A Clarus Fiúvegyeskar is színpadra lépett – zongorán Gerhát Domonkos kísérte a Szűcs Magdaléna vezette együttest –, majd a hatodikos néptáncosok bodrogközi táncokat mutattak be. A Kodály Leánykar ezúttal új karnagy, Blázy Lajos kezére énekelt, azután ismét virtuóz percek következtek: Kuna Lajos tanítványa, Beke Márk harsonázott, zongorán Gerhát László működött közre. A koncert Vajda János: Missa Solaris című művének két tételével zárult, az Aurin Leánykart Durányik László vezényelte, zongorán Révész László játszott.

 

A Kodály Iskola ének-zenei gimnáziumának 55. évfordulója kapcsán az intézmény egykori diákja – öt évvel ezelőtt érettségizett az ÉZI-ben –, Nagy Márta munkáiból kiállítás nyílt az iskola földszinti aulájában. A pécsi egyetem festőművész hallgatója alkotásait november közepéig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

 

Élő adás