2021. November 29. Hétfő  Taksony

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Időutazás a muzsika csodálatos világában

A zenei világnap alkalmából vasárnap este ünnepi hangversenyt adott az Ars Nova Énekegyüttes. A dr. Kiss Katalin vezette kórus egyfajta időutazásra hívta a megjelenteket, egy-egy közismert, ősi dallamot több zeneszerző feldolgozásában szólaltatott meg. Az evangélikus templomban megtartott koncert egyúttal a muzsika, a közös zenélés legszebb, legnemesebb értékeit is megmutatta. 

„A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti” – vallotta Yehudi Menuhin. Minden idők egyik legismertebb hegedűművésze egész életében fáradhatatlanul népszerűsítette a muzsikát, az ő kezdeményezésére ünnepeljük október elsején a zenei világnapot, melynek tiszteletére idén Kecskeméten két hangversenyt is tartottak. A Filharmónia Magyarország péntek esti koncertje után vasárnap este az evangélikus templomban az Ars Nova Énekegyüttes énekeiben gyönyörködhettek a kecskeméti zeneszeretők. Az est első perceiben dr. Kiss Katalin köszöntötte a megjelenteket, majd szólt arról, hogy kórusával megalakulásuk óta fontosnak tartják a zenei világnap megünneplését, ennek apropóján minden évben szerveznek koncertet. 

 

Dr. Kiss Katalin 1990-ben alapította az Ars Nova Énekegyüttest. A zenei világnapon énekeltek először, a helyi lap bő 30 évvel ezelőtt így harangozta be a koncertet: „A mai nap mindenekelőtt egy kellemes meglepetéssel szolgál: Kecskemét zenei élete új együttessel gyarapodott, mely ma este hét órakor a Kodály-iskola dísztermében lép első alkalommal nagyközönség elé. A kizárólag képzett muzsikusokból verbuválódott, kis létszámú énekegyüttes művészeti vezetője Kiss Katalin. Nevük – Ars Nova – a vokális többszólamúság első nagy periódusát idézi. A megyeszékhely legfiatalabb kórusa zenei érdeklődésének, felkészültségének köszönhetően bizonyos, hogy új színt hoz a már ismert előadói palettára.”

Az Ars Nova Énekegyüttes évről évre izgalmas, több művészeti ágat is ötvöző hangversenyekkel lepi meg hallgatóit. Idei műsoruk összeállításakor arra törekedtek, hogy a zene szépségét egy-egy régi dallam többféle feldogozásán keresztül mutassák be, ezért is lett a koncert címe „Régi és új – kéz a kézben”. Előadásukban elsőként egy 12 századi gregorián himnusz hangzott fel – Alma Redemptoris Mater, azaz Üdvözítőnk Édesanyja –, majd a Mária-éneket Palestrina, illetve Orbán György feldolgozásában szólaltatták meg. Az első zenei blokkot az együttes egyik tagjának improvizációja, Nicholas Benda oboajátéka zárta.

A koncert folytatásában a protestáns reformáció szellemi atyja, Luther Márton talán legszebb dallama került középpontba. A mélységből kiáltok hozzád, Uram kezdetű zsoltár eléneklésébe dr. Kiss Katalin a közönséget is bevonta, akik azután a közismert éneket úgy is meghallgathatták, ahogyan az egykor Bachot és Mendelssohnt megérintette. A német romantika kiemelkedő zeneszerzőjének III. szonátáját Mali Katalin orgonaművész játszotta.

 

Luther Márton a zenéről így vélekedett: „A zene elűzi az ördögöt, és örvendezővé teszi a népet. Elfelejtenek minden haragot és tisztátalanságot, gőgöt és ehhez hasonlót. A teológia után a zenének adom a legmagasabb helyet és a legnagyobb tiszteletet. Nem cserélném el kis zenei tudásomat valami más nagyszerűvel.”

A koncert második felében „könnyedebb vizekre eveztek” az előadók. Johannes Brahms Bölcsődalát eredetiben és dzsesszesítve énekelték, azután egy 16. századi dallamot hallgathatott meg a nagyérdemű VIII. Henrik angol király, illetve korábbi énekestársuk, Kálmán Tamás zeneszerző „átiratában” – a darabban annak alkotója is énekelt, gitározott –, míg az est záró részében népzenei feldolgozások csendültek fel. A kiváló hazai kortárs klarinétművész, Kovács Béla Sholem-alekhem, rov Feidman! című darabját hatalmas ovációt kapva Maczák Áron klarinétművész játszotta, és zajos sikert aratott Kálmán Tamás Túl a vízen című vegyeskara, valamint Zeffirelli Napfivér, Holdnővér című filmjének címadó dala is, utóbbiba – ráadásként – a jelenlevők is bekapcsolódtak.

A zene szépségét, erejét sokan sokféleképpen megfogalmazták. Csak néhány idézet ezek közül: „A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza” (Kodály Zoltán), „A zene olyan örömöt okoz, amelyet az emberi természet nem nélkülözhet” (Konfuciusz); „Ahol elfogynak a szavak, ott segít a zene” (Hans Christian Andersen); „A zene az érzelmek gyorsírása” (Lev Tolsztoj); „A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul” (Victor Hugo). Ha a vasárnapi hangverseny hallgatói közül valakiben korábban felmerült volna, hogy mindezen gondolatok talán kissé túlzóak, azokban az Ars Nova tagjait, mosolygós tekintetüket látva, sodró erejű énekeiket hallgatva a szemernyi kétely is eloszlott. A kórus ünneppé varázsolta a vasárnap estét, méltán zúgott a vastaps hosszasan, még akkor is, amikor az énekesek a templomból már rég kivonultak.

Élő adás