2020. Február 23.   Alfréd

EUR: --- Ft GBP: --- Ft

Nyugdíjasként – de nem tétlenül

Diplomája megszerzése óta Erdei Péter szakmai munkája három sínen futott. Egyrészt intézményszervező és adminisztratív irányító munkát végzett, másrészt a Kodály-ügy nemzetközi képviseletét is mindig fontosnak tartotta, illetve a kórusvezetést és a karvezetők képzését is feladatának tekintette. Hol az egyik terület, hol a másik vált élete adott időszakában hangsúlyosabbá. Nyugdíjas éveiben sincs ez másképp: ha kevesebb óraszámban is, de a Kodály Intézetben továbbra is tanít, külföldi meghívásoknak is rendre eleget tesz – az elmúlt hónapokban kórustábort vezetett Ohióban, zsűrizett a Távol-Keleten –, míg a Kecskeméti Énekes Kör élén egyre több feladatot vállal.

– Bár pályafutása elmúlt bő öt évtizedét szakadatlan munkával töltötte, mégis, a folyamatosság ellenére is akadtak mérföldkövek az Ön életében is. Az egyik ilyen fontos fordulópontot a Kodály Intézet igazgatói feladatának átadása jelentette. Miért nem folytatta 2008 után is ezt a munkáját?

– Az akkori felsőoktatási törvény egyik pontja kimondta, hogy az ilyen jellegű, intézményvezetői feladatkört 65 év felett nem lehet betölteni. Már évekkel korábban készültem erre a helyzetre. Igyekeztem önmagamat ráhangolni erre a lépésre, és arra is törekedtem, hogy az intézet munkájában ne legyen törés az igazgatói teendők átadásakor. Nagyon örülök annak, hogy a kecskeméti kötődésű, egykori zeneakadémiai tanítványom, Nemes László Norbert személyében egy rendkívül rátermett szakember lett az utódom, akivel a váltás gördülékeny volt, és az intézmény azóta is töretlenül fejlődik.

Az intézettel a kapcsolatom természetesen nem szakadt meg, mindmáig tanítok ott, csak az évek teltével egyre kevesebb órát vállalok. Emellett alkalmi jelleggel, egy-egy projektben is örömmel részt veszek, például a 2018- ban alakult, a Kárpát-medence minden részéből érkező tehetséges énekesek alkotta Nemzeti Ifjúsági Kórus nyári 2-3 hetes közös munkáját segítem. Úgy gondolom, hogy így a visszavonulásnak egy egészséges folyamatát élem.

– A Kodály Intézetet érintő, nemrég elkezdődött beruházásról mi a véleménye?

– 2005-ben a kecskeméti alkotóműhely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem intézete lett. Ez egy nagyon jó döntés volt, mert ennek köszönhetően a méreténél és jellegénél fogva önálló felsőoktatási intézményként nem működtethető intézet egyetemi rangot kapott. Ez a szervezeti változás, no meg az intézetnek otthont adó egykori ferences kolostor épületének elkerülhetetlenné vált felújítása, illetve egy akusztikailag, méreténél és kiszolgáló tereinél fogva is megfelelő hangversenyterem iránti igény erősödése találkozott tavaly a Modern Városok Programja adta lehetőségekkel – a csillagok nagyszerű együttállásáról volt itt szó. A tervek gyönyörűek, remélem, hogy az intézményi bővítés az elképzelések szerint meg is valósul.

– Magánéletében is volt komoly változás az elmúlt években?

– Életem talán legfontosabb mérföldkövéhez öt évvel ezelőtt érkeztem. Feleségemet, Szeles Idát még diákkoromban, a Zeneakadémián ismertem meg. Ő is karvezetés szakos volt, és a Pro Musica nevű kvintettben éveken át együtt énekeltünk. 1968 nyarán kötöttük össze életünket, s voltunk azután több mint öt évtizeden át jóban-rosszban együtt. Két gyermekkel ajándékozott meg bennünket a Jóisten. Márti és Péter – és velük két unokánk is – külföldön élnek, de szerencsére nincsenek túl messze, így a gyakori találkozás még megoldható. Annak pedig külön is örülök, hogy zenei pályán dolgoznak és sikeresek. Sajnos, életem párja hosszan elhúzódó betegségben szenvedett. Egészségi állapota az évek teltével romlott, 2014-ben már megkívánta a folyamatos gondozást. Úgy gondoltam, hogy ebben a helyzetben házastársi kötelességem mellette állni. Így azután a budapesti munkáimat, egész pontosan a zeneakadémiai tanítást, az Alma Mater Kórus és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus irányítását önszántamból feladtam. A következő évek mindennapjaiban, idén áprilisban bekövetkezett haláláig – az utolsó néhány hét kivételével – együtt voltam Idával. Elvesztése még ma is nagyon fáj. Hálás vagyok szeretteimnek, valamint a Kecskeméti Énekes Kör tagjainak, hogy az elmúlt hónapokban szeretetükkel körülvettek, gyászom feldolgozásában segítettek. Jelenleg ez az énekkar jelenti számomra az előadó-művészettel való folyamatos kapcsolatot. Ők egy nagyszerű emberi közösség, melynek tagjai, amellett hogy szeretik ezt a munkát, rengeteg áldozatot vállalnak a minőségi kórusmuzsika művelése érdekében.

– Mit tervez a következő évekre?

– Mindenekelőtt szeretnék több időt tölteni – akár itt, akár náluk – a gyermekeimmel és az unokáimmal. Az utóbbi hónapokban már gyakrabban látogattam el hozzájuk. A KÉK hála Istennek meg tudják oldani, hogy időnként hazajöjjenek, hogy megnézzék „öregapjukat”. Azt hiszem, nekik is szükségük van arra, nekem meg feltétlenül, hogy jobban jelen legyek a mindennapjaikban és a kicsikkel is még mélyebb, közelibb kapcsolatot tudjak kialakítani.

Természetesen szakmai terveim is vannak. Egyrészt igyekszem a kóruszene világában naprakész lenni, hiszen egy kórusvezetőnek, egy tanárnak állandóan kutatnia kell, lehetőségei szerint minél jobban ismernie kell a megszületett új irodalmat. Másrészt egy nagyon komoly munka közepénél járok: Kodály Zoltán kórusműveinek új kiadásával foglalkozom. A korábban megjelent kötetek sajnos elég sok pontatlanságot, kisebb-nagyobb hibát tartalmaztak. Épp ezért minden egyes műnél, ahol csak lehetett, az eredeti kéziratokat áttanulmányoztam, és az új kiadványokat – új kottagrafikát alkalmazva – már a javított kotta alapján állítom össze. Ráadásul az eddig megjelent gyűjtemények nem tartalmazták Kodály valamennyi kórusművét, ezúttal viszont a teljes anyag megismerhető lesz. A vegyeskari művek új kiadása már megjelent, most Kodály egynemű karait rendezem sajtó alá.

Emellett a Kecskeméti Énekes Körrel is több koncertre készülünk, Kecskemét határain kívül is, külföldön is. Más feladataim is lesznek, márciusban Írországba, áprilisban Kínába megyek. Jövő nyáron pedig immár harmadszor áll össze a Nemzeti Ifjúsági Kórus, s reményeink szerint egy szép és nagyon fontos hangversenykörutat teszünk a határainkon kívüli magyar területek jelentős városaiban.

Erdei Péter Liszt-, Kodály- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, címzetes egyetemi tanár, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korábbi igazgatója Debrecenben született 1944. december 8-án. Általános iskoláit szülővárosában és Hajdúhadházon végezte, majd tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában folytatta. 1963-tól Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult, ahol 1968-ban középiskolai énektanár és karvezető diplomát szerzett. Ezt követően az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott, a Boston agglomerációjához tartozó Wellesley-ben az első amerikai Kodály Intézet egyik alapítója, tanára volt. Hazatérése után két évig a Zeneakadémia debreceni tagozatán tanított. 1974 óta Kecskeméten él, a Kodály Intézet tanára. Több mint három évtizeden át, 1974- től 2008-ig az intézmény igazgatója volt. Kecskeméti munkája mellett Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 40 évig tanított, továbbá 1990 és 1992 között a Magyar Rádió Énekkara vezetőkarnagyi feladatait is ellátta, valamint három ízben a debreceni Kodály Kórus munkáját is irányította. 1976-tól 2005-ig a Kecskeméti Pedagógus Énekkar, 2000- ben az Ifjúsági Világkórus karnagya volt. 2006-tól a Zeneakadémia Alma Mater Kórusát, 2010-től az Új Liszt Ferenc Kamarakórust vezette, 2016 óta a Kecskeméti Énekes Kör karnagya. Több szakmai szervezet tagja, a Capital University díszdoktora, a Pekingi Központi Zeneakadémia professzora. Zenepedagógusi munkásságáért számos rangos elismerést kapott, az elmúlt egy évben az MMA zenei díját, illetve a KÓTA, az Amerikai Kodály Tanárok Szervezete és az Ázsiai Ifjúsági Kórusok Szövetsége életműdíját is átvehette.

(Az interjú eredetileg a Kecskeméti Lapok 2019. december 12-i számában jelent meg.)

Élő adás